A projektről

A mindennapos európai sportprojekt célja, hogy javítsa a bevált gyakorlatok megosztását, és prioritásba helyezze az Erasmus + programot, úgy hogy megtalálja és előmozdítsa a helyes gyakorlatokat az európai sport hét első és második kiadásából, valamint ösztönözze az embereket a sportra, illetve a testmozgásra. A stratégiai partnerség legmeghatározóbb témája a jó gyakorlatok kialakítása, azonosítása, népszerűsítése és megosztása.

Az Európai Bizotsság 2007-ben kiadta a Sportról szóló Fehér Könyvet, ami nem más mint az Európai Unió első sportpolitikai dokumentuma.
A Lisszaboni Szerződés (2009) egy olyan cikket mutatott be, amely az EU számára új, a sportra vonatkozó támogató hatáskört biztosított. 2011-ben a Bizottság egy közleményt fogadott el "A sport európai dimenziójának kialakítása" címmel, amely konkrét intézkedéseket tartalmazott a sport társadalmi szerepéről, a sport gazdasági dimenziójáról és a sport szervezéséről.
E közlemény alapján a Tanács azt az állásfoglalást tette az uniós sporttervről, hogy a 2011 és 2014 közötti időszakban tovább fogják erősíteni az európai sport együttműködést úgy, hogy prioritásokat határoznak meg az uniós tagállamok és a Bizottság bevonásával közösen az uniós szintű munka folytatására. A Tanács 2012-ben olyan következtetéseket fogadott el, amely az egészségjavító fizikai aktivitás előmozdításáról és a sportpolitikai döntéshozatal megerősítéséről szólt. A Bizottság javaslata alapján először az Erasmus 2014 és 2020 között pénzügyileg akarja támogatni sportot és ezáltal fejlesztéseket létrehozni, amelyet a jelenlegi partnerszervezetek közül mindenki elfogadott.

Annak ellenére, hogy egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a fizikai aktivitás támogatására az EU-tagállamokban, a korábbi 2009-es „Eurobarometer” felmérés nagyon magas arányban azonosított fizikai inaktivitást az EU-ban és arra a következtetésre jutottak, hogy az európaik többsége (60%) soha nem sportol, vagy végez fizikai aktivitást. Az utoljára közzétett 2014-es "Eurobarometer" felmérésben is eléggé hasonló adatokkal találkozhatunk, mert a felmérés szerint az európaiak 41% -a hetente csak egyszer sportol, míg az uniós polgárok 59% -a soha, vagy csak ritkán. A fent említett elemzésben feltárt hiányosságok alapján látható, hogy a sport és a testmozgás kihangsúlyozásának és előmozdításának fontossága minden európai szervezet számára fontos lenne, beszélhetünk akár helyi, nemzeti vagy európai szintről. Ezért született meg a jelenlegi projektjavaslat, hogy megtalálják az elemzés módját a különböző célcsoportok esetében, mint a gyerekek, a fiatalok, a dolgozó emberek, az aktív idős emberek, vagy a városban, illetve a kisebb falvakban élők esetében is. Hisszük, hogy ez a hozzáadott érték lehetőséget ad arra, hogy felhívja a figyelmet az egészséghez nagyban hozzárjáruló fizikai aktivitás fontosságára, valamint arra, hogy a sport mindenki számára elérhető.
Minden sport-projekttermék találékonnyá és hatékonnyá válhat a mindennapi munkája során az egészségügy, az ifjúságpolitika, az oktatási intézmények, a helyi hatóságok, a nem kormányzati szervezetek és a nemzeti hatóságok számára.

A jelenlegi együttműködési partnerség különféle tevékenységeket hajt végre helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. Európa és a világ bevált gyakorlatainak összegyűjtésére, fejlesztésére, azonosítására, elemzésére, népszerűsítésére és megosztására összpontosít, amelyek az említett területeken szakértők kezében könnyen megvalósíthatóak.
A projekt középpontjában az "európai sporthét" első és második kiadásában is szereplő tevékenységek szerepelnek, és összegyűjti a 2015-ben és 2016-ban a tagállamokban megvalósított összes bevált gyakorlatot. Ezek az eszközök nagyon hasznosak lesznek az EWoS következő kiadásainak megtervezésében és egyéb eseményeken, amelyek elősegítik az egészségjavító fizikai aktivitást azáltal, hogy fokozottabb részvételt és egyenlő hozzáférést biztosítanak a sportban mindenki számára.

Minden olyan tevékenység, amely ebben a projektben szerepel, arra helyezi a hangsúlyt, hogy kielégítse a nyílt forrású igényeket, különös hangsúlyt fektetve a konkrét célcsoportokra és azokra a lehetőségekre, hogy Európa szerte egyre több embernek napi szinten beleférjen az idejébe a mozgás. Ahogy említettük, az eszközök, amelyek Európát mozgó nemzetetté alakítanák még mindig nem a leghatékonyabbak, ha megnézzük mind a 2009-es, mind a 2014-es "Eurobarométer" adatainak eredményeit. Ez egy egyértelmű szükséglet, hogy a konzorcium megpróbál foglalkozni a célcsoportokkal (közvetlenül - sport, egészségügyi és ifjúsági szakemberek, oktatási intézmények, helyi hatóságok, nem kormányzati szervezetek, nemzeti hatóságok, gyerekek, fiatalok, dolgozó emberek, aktív idős emberek, városokban élők és kis falvakban élőkkel.) A fizikai aktivitás mint egyfajta "pozitív gyógyszer" hozzájárul az egyének személyes, szakmai és társadalmi fejlődéséhez.

Főbb célkitűzések, amelyek a projekt középpontjában állnak:

Az európai sport mindennapjait az Európai Bizottság "Erasmus +" - Sport - Együttműködési partnerség a sport területén és a nonprofit európai sportesemények társfinanszírozza. Az európai sport mindennapja - 572647-EPP-1-2016-BG-SPO-SCP összesen 96 321 eurós költségvetéssel rendelkezik, és 7 ország nemzetközi konzorciumán keresztül valasólt meg - Bulgária - Bulgáriai sportfejlesztési egyesület, Olaszország - Bánya Vaganti NGO , Horvátország - Riječki Sportski Savez, Magyarország - Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület, Litvánia - Vilniaus kolegija / Alkalmazott Tudományok Egyetem, Lengyelország - Stowarzyszenie Instytut Nowych Technologii / Association of Innovative Technologies, Szlovákia - ADEL - Fejlesztési, Oktatási és Munkaügyi Egyesület.